Kreatív erkélyajtó javítás

Kreatív erkélyajtó javítás
2021.04.28.

Nem hiába mondják, hogy a magyarok leleményesek

Nemrég egyik ügyfelünk azzal keresett fel minket, hogy most vette a lakást, és az erkélyajtó nem működik megfelelően.

Szokás szerint kiszálltunk a helyszínre, és az ajtót kinyitva a fenti képen lévő látvány fogadott.

Mit is látunk?

A képen egy GU erkélyajtó rúdzár látható, melynek a kilincsművét a szétesés után a tulajdonos gyorskötözővel rögzítette. A tulajdonos elmondása szerint az előző tulajdonos nagy ezermester volt. :D

Miért nem jó ez így?

Kezdjük azzal, hogy az, hogy a kilincsmű szétesett, már egy következmény. Az lehet az ok, hogy az ajtó megereszkedett, és a zárócsapok beleütköznek a tokon lévő zárfogadók aljába. Először is ezt kell megszüntetni, mert ettől a vasalat igen komoly igénybevételnek lesz kitéve.
Ha ez megvan, foglalkozhatunk az okozattal, jelen esetben a rúdzár szétesésével.
Így is tettünk.

Az ajtószárny megfelelő pozícionálását követően kicseréltük a hibás rúdzárat, és az ajtó újra hibátlanul működik

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések

ablakdoktor.hu
Az oldalon található összes tartalom az ablakdoktor.hu üzemeltetőjének tulajdona. Felhasználása a tulajdonos írásbeli hozzájárulása nélkül tilos!
Copyright © ablakdoktor.hu
Telefonos ügyfélszolgálat
Hétfő: 08:00 - 16:00
Kedd: 08:00 - 16:00
Szerda: 08:00 - 16:00
Csütörtök: 08:00 - 16:00
Péntek: 08:00 - 16:00
Szombat: szünet
Vasárnap: szünet
Kövessen minket